Pároknak

Ha olyan helyet keres úticéljául, ahol teljes figyelmét párjának szentelheti, és a megszokottnál kicsit kevesebb ingerre van szüksége, akkor a Pincelakat tökéletes választás lesz Önöknek.

Nem is tudja, hol van Császártöltés?

Pont ezért kell ellátogatniuk ide!

Császártöltés, a Hajós-Bajai borvidék szívében található, mindössze 2700 lélekszámmal rendelekző, barátságos kis pincefalu, ahol maguk mögött hagyva a mindennapi rohanást, a nagyvárosi forgatagot, megpihenhetnek, jó borokat kóstolhatnak, jókat ehetnek, wellness részlegünkben pihenhetnek vagy a friss levegőn felfrissülhetnek.

Romantikus pillanatok

És ha még egy kis romantikával is meg szeretnék fűszerezni kikapcsolódásukat, mindenképpen nézzék meg pároknak szóló csomagajánlatainkat.
Időnként borkóstolóra hívjuk Önöket, máskor romantikus bekészítéssel készülünk fogadásukra.
Kérésükre ágyba visszük a pezsgős reggelit vagy piknik kosarat készítünk Önöknek, hogy ne legyen más dolguk, mint a falu szélén, egy pléden heverészve a bárányfelhőket nézegessék kettesben.

Aktív pihenés kettesben

Vagy aktívabb pihenésre vágynak? Akkor is jó helyen járnak. Fitness termünk kora reggeltől késő estig rendelkezésükre áll.
A környék rengeteg, könnyed gyalogtúra lehetőséget kínál, de akár kerékpáron is felfedezhetik a vidéket.
15 km-re a szállodától lovas programokat is szervezünk Önöknek.

Boros programok

De ha egyszerűen csak olyan helyet keresnek, ahol jó borokat kóstolhatnak, és szeretnének wellness szolgálatásokat is igénybe venni, akkor se menjen máshova!

Szállodánk az egyik császártöltési pincesor elején épült 5 régi pince fölé, amiket érintetlenül hagytunk, hogy borkóstolókkal tudjuk várni borkedvelő vendégeinket.
Saját boraink mellett környékbeli pincészetek borait is megkóstolhatják, de rendelhetnek gyertyafényes borvacsorát, részt vehetnek zenés borestjeinken vagy akár pincetúrák során felfedezhetik a helyi vagy a hajósi présházakat.

Wellness kényeztetés

Wellness részlegünk sós vizű medencéjét évszaktól függetlenül élvezhetik, hiszen a beltéri, fűtött medence egész évben 27-29 fokos. Ezen kívül jakuzzi, finn szauna, szolárium és különböző masszázsok várják a pihenni vágyókat.  Ha valami egészen különleges, romantikus élményre vágynak, vegyék igénybe szabadtéri, parázzsal fűtött dézsafürdőnket.

Akciós ajánlataink

  • Páratlan ajánlat pároknak

    Érvényesség: 2018. november 29. - 2019. december 21.
    már 12 475 Ft -tól/fő/éj
    Minimum foglalható: 2 éj
    Bővebben
  • Szilveszter 2018.

    Érvényesség: 2018. december 29. - 2019. január 02.
    már 23 300 Ft -tól/fő/éj
    Minimum foglalható: 3 éj
    Bővebben
  • Kutyabarát ajánlat gazdiknak

    Érvényesség: 2018. november 29. - 2019. december 21.
    már 11 900 Ft -tól/fő/éj
    Minimum foglalható: 2 éj
    Bővebben
  • Meghitt Karácsonyi Ünnepek

    Érvényesség: 2018. december 25. - 2018. december 29.
    már 16 350 Ft -tól/fő/éj
    Minimum foglalható: 2 éj
    Bővebben

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig naprakész legyen új ajánlatainkról és elsőként értesüljön különleges csomagjainkról!

Vendégeink mondták

  • Már harmadjára jártunk itt és újra minden remek volt. A szobák, a tisztaság, az udvariasság, az ételek, a medence, minden. Még visszatérünk....
    Szegfű Zoltán
    Szolnok
  • 3 éjszakát töltöttünk a szállodában kiskutyánkat is vittük. Az étkezés bőséges,a szoba minden igényt kielégítő, a személyzet...
    Csicsova István
    Orosháza
  • Köszönjük a lehetőséget és remek volt minden, mint nekem mint kollegáinknak. Üdvölettel https://www.xrs.hu Csapata :)
    Ádám
    Budapest
  • Nagyon jól éreztük magunkat köszönjük a gyertyafényes vacsorát emlékezetessé tették házassági évfordulónkat (44)

    A pincérek és a...
    Tóth Józsefné
    Szeged
  • 4 napot töltöttünk a szállodaban ket kutyussal. Ilyen Kellemesen még nem pihentünk a kutyákkal együtt. Ember és allat remekül érezte magát....
    Szedlák Zsuzsa
    Budapest
  • maximálisan kedves kiszolgálás finom ételek nyugodt tiszta környezet ,kedvező árak kell ennél jobb?Mindenkinek ajánljuk aki jót akar. Köszönet...
    Verrasztó Árpád és Verrasztó Árpádné
    Baja